Iskola (Page 5)

Hétfőn a 8.osztályosok és Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével az összes felajánlott cipősdoboz eljutott olyan karácsonyfák alá, ahol igazán szükség van rá.tovább

Adventre hangolódva markamé angyal készítő workshopon vehettek részt iskolánk tanulói.tovább

Két év kihagyás után idén decemberben újra meg tudtuk rendezni a karácsonyi vásárunkat.tovább

Megérkeztek osztályonkènt a várva várt levelek a Mikulástól.tovább

Iskolánk adventi naptárában az ablakok minden nap egy szép szót rejtenek.tovább

” A Game Of Voice – Girl Power ” Angol szépkiejtési versenyen, amit a Szabó Magda Szellemi örökségéért alapítvány és a Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola szervezett, a II. kerületi általános iskolák és gimnáziumok tanulói indulhattak. A versenyen I. helyezést ért el: Zsédely Médea 4.b II. helyezést ért el:tovább

„Ma az iskolában is meggyújtottuk az első adventi gyertyát, a harmadik évfolyam egy csodás kiállítással, az első évfolyam pedig József Attila Betlehemi királyok című versével készült. ”tovább

Iskolánk az ELTE TÓK Partner Intézménye, a nappali tagozatos hallgatók Vincze Judit szakvezető tanító osztályában töltik a tanítási gyakorlatukat minden héten pénteken.tovább

Írj levelet a Mikulásnak! Dobjátok be a postaládába November 25.-ig!tovább